Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola

   Angol nyelvi sikerek a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskolában

2021-2022. tanév

 

Sikeres tanévet zárt a Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola minden területen, ezek közül most az angol nyelvi eredményeket szeretnénk kiemelni.

Szeptemberben nagy megkönnyebbülésünkre megindult a jelenléti oktatás, és be tudtunk nevezni az országos versenyekre, a helyi általános és középiskolák által meghirdetett versenyekre, a nyelvvizsga előkészítő tanfolyamainkat is meghirdettük, valamint bíztunk abban, hogy a hagyományos karácsonyi szépkiejtési versenyt meg tudjuk tartani.

Sajnos, a járvány terjedése felülírta néhány elképzelésünket, de igyekeztünk mindig megragadni a lehetőséget, hogy tanítványaink más iskolák diákjaival is összemérhessék tudásukat. Fontos, hogy lássuk, milyen téren vagyunk erősek, és hol kell még átgondoltabban tevékenykednünk.

Tanítványaink lelkesedése töretlen. Az emelt óraszámban tanulók célja a B2 középfokú komplex nyelvvizsga - mind a 7., mind a 8. évfolyamban-, a hagyományos óraszámban tanulók az informatika mellett nagy becsben tartják az angol nyelvet is.

 

Eredményeink

A Halloween party mindig nagy siker, sok csapat vett részt, jó hangulatú rendezvény volt.

A hagyományos karácsonyi szépkiejtési versenyt - a járványhelyzet miatt- iskolai keretek közt, osztályonként rendeztük meg. A versfordítási verseny sok szép élményt eredményezett. A tesztek, a játékos feladatok közelebb vitték tanítványainkat az angol nyelvet beszélők kultúrájához.

 

A város egyik legkiemelkedőbb rendezvényén, a Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium által meghirdetett angol nyelvi versenyen érte el tanítványunk, Cserni Milán az előkelő 3. helyezést. Felkészítő tanára Halászné Király Andrea. Ez a helyezés azért is megbecsülendő, mert a dobogósok közt 1-2 pont adta a különbséget.

 

A békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola által megszervezett Országos Angol Tanulmányi Versenyen (OATV) szintén sikeresen szerepeltek tanítványaink. A 7. évfolyamból Barbay Lilla és Borovics Fanni jutott a második fordulóba. A 8. évfolyamból Máthé Kitti, Cserni Milán, Erdővölgyi Bendegúz, Szatmári Diána, Varga Anna jutott tovább.

Felkészítő tanáraik: Balogh-Baksza Anita, Halászné Király Andrea, Marx Virág, Szőllősi Krisztina.

A harmadik fordulóban, az országos döntőben Barbay Lilla 7.b osztályos tanuló képviselte iskolánkat, a 18. helyen végzett, felkészítő tanára Szőllősi Krisztina.

Ha eredményekről beszélünk, nem hagyhatjuk szó nélkül azon tanítványainkat sem, akik – bár nem országos, megyei szintű eredményt értek el, - szorgalmasan dolgoztak. Januárban a Váci Madách Imre Gimnázium, valamint a Karolina Katolikus Általános Iskola, májusban a Radnóti Miklós Általános Iskola pályázataira neveztünk több tanítvánnyal, erősítve ezzel az iskolák együttműködését.

A Karolina-napokon:

Különdíj: Dulay Lea- Zakar Boglárka 4.c (Szőllősi Krisztina)

Különdíj: Máthé Lilána, Hártó Panna – 5.b (Marx Virág)

  1. hely: Détári Csenge, Míves Virág – 7.c (Marx Virág)

 

A Váci Madách Imre Gimnázium angol nyelvi pályázatán:

  1. hely: Máthé Kitti – 8.c
  2. hely: Míves Virág – 7.c
  3. hely: Borovics Fanni – 7.c (mindhárom tanuló tanára Marx Virág)

 

A Váci Radnóti Miklós Általános Iskola angol pályázatán:

  1. hely: Krupár Kamilla, Borovics Fanni – 7.c (Marx Virág)

 

A májusi kulturális bemutatónkon a 6.a osztály tanulói Balogh-Baksza Anita vezetésével egy angol nyelvű színdarabot adtak elő, The three blind mice címmel. Érdekes színfolt volt ez a magyar nyelvű produkciók közt.

 

Tantestületünkben többen részt vesznek Erasmus szakmai továbbképzéseken, amelyek nagy részben angol nyelven folynak; ráadásul az Erasmus + „Change the story – Változtass a történeten!” nemzetközi pályázatán, amely a klímaváltozással kapcsolatos, iskolánk tanulói is tevékenykedtek, nagyszerű digitális történetek születtek a 8. osztályosok tollából.

A Magosfa Alapítvány továbbképzésén 12 angol nyelvterületen tanító pedagógus látogatta meg az Árpád örökös ökoiskola bemutatását, melyet Baráth Bernadett koordinált 7. osztályos tanulók részvételével.

 

A második félév legizgalmasabb pillanatai közé tartozik, amikor a diákjaink megkapják az értesítést a nyelvvizsgaeredményről.

Sikeres középfokú nyelvvizsgát tett diákok

  1. évfolyam:

Boros Jonatán, Csorba Laura, Erdővölgyi Bendegúz, Füredi Zsófia, Kenyeres Vanda, Monostori Botond, Szántó Dávid, felkészítő tanáruk Marx Virág

Szabó-Selymes Botond, felkészítő tanára Baráth Bernadett

Boros Ádám, Boros-Leskó Ákos, Cziráky Csenge, Cserni Milán, Hártó Csenge, Kovács Levente, Prencsok Panna, Szilner Botond, felkészítő tanáruk Halászné Király Andrea

Zengő Ádám, Bogdán Kamilla, Blaskó Dóra, Sajgó Enikő, Berczelly Álmos, Péter Zsófia, Gyetvai Liliána, Szatmári Diána, Heincz Sándor Benedek, Balogh Lilien, Varga Anna, felkészítő tanáruk Balogh-Baksza Anita

  1. évfolyam:
  2. b: Varga Sára, felkészítő tanára Szőllősi Krisztina

7.c :Détári Csenge, tanára Marx Virág.

Sikeres C1 felsőfokú nyelvvizsgát tett tanuló:

Máthé Kitti 8.c, felkészítő tanára Marx Virág.

Gratulálunk kiváló teljesítményükhöz! J

 

Mindenkinek hasonlóan eredményes tanévzárást kívánunk, szép eredményeket, sok élményt a nyelvtanításban/tanulásban.

A Váci Árpád Fejedelem Általános Iskola angol nyelvi munkaközössége